“Csináld magad: Lakásfelújítás” avagy az alkotás öröme
Tegnap folytattam a múlt hétvégéne elkezdett mazochista szeánszot, és a gyerekszoba fetésével töltöttem az időt. Azt hiszem, ma tendert írok ki a két vezető ker. tv között, hogy a valóságshowk egy-egy kamerát kisebb összegekért elhelyezhezzenek a lakásban, amelyen live (!!!) követhető lenne a folyamat. Félő azonban, hogy Gyulay püspök úr és az ORTT azonal máglyára vetnének, mivel az ott elhangzottak ellentétesek a médiatörvénnyel, különösen annak a gyermekek védelmére vonatkozó kitételeivel. Igen jókat beszélgetek már a tedihengerrel, illetve az ecsetekkel, de közben meglehetősen limitált szókincset alkalmazok állítólag.
Na de lényeg a lényeg, este már sötétben fejeztem be a mennyezet fehérre festését. Ma reggel bejárást végeztem a munkaterületen és szemrevételezéssel megállapítottam, hogy a munka minősége nem felel meg az ISO 9001 követelményeinek, és itt nemcsak a dokumentációs folyamatok teljes hiánya a legfőbb hiba. A mennyezeten néhol előbukkan a már megfakult, megsárgult korábbi festékréteg. Nejem még valószínűleg nem ellenőrizte, ezért tartottam egy belső brainstormingot, hogy megfelelő ellenérveket találjak az “Ezt le kell festeni mégegyszer!” tipusú motivációs mondatra. Azt fogom márpedig mondani, hogy szándékosan antikolt hatást akartam kelteni, ami tökéletesen sikerült is. Ebbe nem lehet belekötni, sőt, ez is mutatja, mit meg nem teszek azért, hogy születendő trónörökösöm szobája megfeleljen a jelenkor lakberendezési trendjeinek.
Ma jön egyébként a legszebb része a történetnek: unokaöcsémmel a hétvégén a konyha csempézése című projektet fogjuk megvalósítani. Sört még nem vettem meg, erre szükség lesz, mert mint burkoló kizárólag ezzel az üzemeanyaggal fogható munkára. Adalékként reggelente egy-egy körtét (szűrt párlat formájában) is le fog küldeni a motortérbe, amennyire ismerem.
Délután ezerrel haza (Demszky ma átadja az Árpád-híd budai lehajtóját!), konyhaszekrény leaplikálása a falról, gáztűzhely kicsalogatása. Valószinűleg holnap reggeltől: régi csempe (csak 3 sor szerencsére) leverése, fal előkészítése, ragasztó bekeverése (szilikózis szinte biztos), burkolat felrakása. Majd száradás után (D-moll Toccata és) fugázás.
Mindeközben szabad perceimben festem kékre a gyerekszoba falát.
Megoldásra vár még: nappali festése, fürdőszoba festése, wc festése, konyha festése, étkező festése, előszoba festése, mosogatógép beszerzés és beszereltetés, gáztűzhely beszerzés és beszerelés, kb. 350 lyuk fúrása a vasbeton szerkezetbe.
Kérek mindenkit, hogy most egy percig térdenállva imádkozzon értem!
Ámen.
PS.: Gyakorlott, megszállott, emberileg összetört sorstársaktól szivesen veszek minden építőjellegű jótanácsot, szakmai praktikát, nyugtatót, 50 fokos kisüstit.



