Az úr a pokolban is
Az úr a pokolban is úr
- avagy vacsorázzunk gurmandként egy lakásfelújjtás félidejében is
Es ist 10 Uhr -mondaná a művelt török vendégmunkás, de itt nincsenek vendég munkások. Illetve mégis, mert itt volt a kisebbik középső unokaöcsém, aki szakmájából kifolyólag valamivel affinisebb a hidegburkolást illetően. Ő rakta a csempét a konyhában, én pedig asszisztáltam (csicska rulez!) illetve beszerzőként róttam a várost az épp hiányzó problémamegoldóeszközért. Itt jegyezném meg, hogy az előző lakónak (vagy az azt megelőzőnek) igenis nőjjön köröm a pöcsén! (Nagy klasszikustól idézek, még a könnyem is kicsordul.) Hogy lehet valaki akkora állot hogy az általa felrakott csempe egyes helyeken lekörözi a gizai piramist statikai és tartóssági teszteken, másutt pedig az egyéb hatásait tekintve piacvezető (gyk: szaganyag!!!) palmatex-el nyomta fel a falra a lapokat. Lamer! Idióta! Szabotőr!
Lényeg viszont, hogy a konyhában új csempe van a falon, a gyerekszoba pedig égszinkék. Extraként még a babyroom ajtajénak zárját is megcsináltam, hogy ha majd a gyerek hozza fel a nőket a kéglibe, be tudja csukni az ajtót a szobáján.
Most a teljes szellemi megolkoltság hiánya, mentális recesszió tüneteit produkálom, de a gasztronómiai szépérzékem most sem hagyott el.
Cross cultural conflict van kibontakozóban a gyomromban: Szecsuáni csirkét eszem tojásos rizzsel, s hozzá 2000-es évjáratú pannonhalmi chardonnay-t kortyolgatok, amit a neszmélyi Hilltop pincészet termelt. Márkaneve: Best Cellar. Hadd idézzek: “Ropogós, citrusos savassága vibráló, élettel teli száraz fehérborrá teszi.” Ez szóról szóra igaz.
Kamocsay Ákos tud valamit a borról.
