Vége az unalmas őszi napoknak
Vége az unalmas őszi napoknak, egyszerre mindenki belelkesült és ontja a programokat. A parti szezon hivatalosan is megkezdődöt, ki okkal, ki csak beszédtémának vagy egyéb apropóból, de mindenki szükségét érzi, hogy összeterelje a népeket.
Hétfőn volt a Penthouse magyarországi bevezetésének össznépi mulatsága, ami onnantól kezdve, hogy meghívták rá az első 600 lapvásárlót is a tumultus miatt nem érdemel több szót. Aznapi motoros bukásom után még a nyuszók sem tudtam jobb kedvre deríteni, legfeljebb az egyik felszolgált süti, amelynek azonban nem tudom a nevét. Zárójelben – érdemes volt megifgyelni azt az általános tényt, hogy a legjobb nyuszók megint nem a fellépők közül kerültek ki, jelen esetben a ruhatáros maca volt aki megkapta az abszolút tizest.
Az újságot átlapozva sem tudom mire vélni a lap “Indul a nyúlvadászat” szlogenjét. A cikkek hasonlóak a versenytárséhoz, a meztelen lányok rosszabbak. Ezzel nehéz lesz a túlzsúfolt glossy lappiacon jelentős piaci részesedéssel bírni.
Az erre a hétre eső megmozdulások következő része a már szokásos hóvégi Reklámkocsma, ahol szép számban szokta magát felvonultatni a blogger szakma is [kikéve Sceptic - papucs].
Az izgalmas rész holnap következik, amikor egyrészről megtekinthetjük a Playboy [aki végre lejött az 50+ korosztályról] Év playmatje választását és vele párhuzamosan megkezdődik a Figyelő TOP 200 rendezvénye. Hosszas filózás után – hehe – előbbi mellett döntöttem, bár bevallom nehéz volt választás Bognár Erika és a zsírosnyakú vállalatvezetők között.




One Comment
Az Erotika Kiállítást kihagytad a felsorolásból. Csodálkozom.