Kétségek közt vergődve gondolkozom továbbra
Kétségek közt vergődve gondolkozom továbbra is az elmúlt két nap témáján: “Hol a gyorsítósáv az infosztrádán?”
Ezt a trendi címet sikerült kitalálniuk nálam sokkla okosabb embereknek egy olyan rendezvényhez, amely – ahogyan azt hivatalosan is aposztrofálták – az IT munkatársai, az internetfelhasználók és -szolgáltatók szakmai konferenciája kellett volna, hogy legyen.
Messze jártunk ettől. Ez megérne egy hosszabb misét, de a fáradtság (nem azért, mert keményen berúgtunk az éjszaka!!!) elhatalmasodott rajtam, így megpróbálom rövidre fogni, vagy inkább folytatásokban tárom eléd kedves internetező, eléd akiről (többek közt) szólnia kellett volna a műsornak.
kedd:
Az első nap délelőttje már igen erős kezdést ígért, hiszen kedvenceim egyike UP is a színpadra lépett. Jómagam nagyon szeretem az írásait, amelyekből a népszabis szerdai glosszái (?) alapművek.
UP megérkezett, s a polgárpukkasztó hawaii ingéhez viselt oldalzsebes fekete nadrág azt sejttette, itt mostan kéremszépen egy kevésbé mellébeszélős, kevésbé pr-ízű szövegelés következik. Tévedtünk. Meg kell állapítanunk, hogy azért mert UP jól ír, nem feltétlenül beszél is jól nagy nyilvánosság előtt. Sőt! Annyira gáz volt, hogy végig azon gondolkoztam, ha valaki ezt hallja csak ki az egész konferenciából, akkor most azonnal húzzuk le a rolót, menjünk szépen haza, s felejtsük el, hogy valaha is létezett ilyen szó, mint internet. S ha valaki kérdezi néhány évtized múlva, mi is volt az, válaszoljuk nyugodtan, hogy egy feloszlott kis szekta, amit zsíros hajú, büdös, leamortizált csokkerek alapítottak.
A nap másik globális csalódását maguk az előadások produkálták:
Neves cégek szponzorként támogatnak egy eseményt, ahol egy igen mélyen vergődő iparág keresi önmaga számára a kiutat, szól egyszerre a szakma képviselőihez, hogy közös erővel talán sikerülhet, s szól a kormányzathoz is, hogy az évek óta mindkét oldal által heroizált fogalmak – információs társadalom, újgazdaság - mögé tegyen le milliárdokat, hogy végre utolérjük 4-5 évvel ezelőtti önmagunkat, ne kelljen szégyenkeznünk amiatt, hogy a szétbombázott Szerbia vagy az EUtól még olyan távol eső Románia mögött vagyunk az internet penetrációt (ez a másik közkedvelt szakkifejezés) tekintve.
A neves cégek ekkor igenis jót s jól cselekednek. Mifelénk ez még nem egyértelmű azonban a neves cégeknek sem. Úgy gondolják, ha ők szponzorok, akkor szóljon róluk ez az egész felhajtás. És ez nem jó.
Könyörgöm, a szakma képviselői előtt kit érdekel az, hogy milyen erkölcsi normákat sért a Nagy Testvér, és miért sokkal erkölcsösebb, morálisan elfogadhatónn a Real World??? Kit érdekel most a nézettségük? Kit érdekel most a legújabb fejlesztésű gateway?
Ahelyett, hogy az okokat és a lehetséges válaszlépéseket fejtegetnék, ütköztetnék az ellentétes véleményeket lankadt farkú pr-osokat küldenek a pódiumra.
Amikor az IT és telco iparágban is érdekelt multi, aki a hazai piacon az egyik legtöbb gsm készüléket adta el az utóbbi időben, azt meri mondani, hogy azért nem hirdet az interneten, mert az internetezők nem az ő célcsoportja, mert azt csak középiskolások és egyetemisták nézik, akiknek nincs vásárlóerejük, akkor kedvem lenne kimenni a kocsihoz, és kivenni a fatestápolót a csomagtartóból, hogy a fejébe véssek néhány alapigazságot. És ezt csak fokozza, amikor azt állítja az interneten nincsenek még olyan helyek, ahol vásárolni is lehetne, s ki is szállítanák az árut. Hogy lehet az, hogy ez a 60 körüli képzett, tapasztalt kommunikációs szakember (!) nem tudja, hogy az általuk gyártott gsm készüléket az interneten meg lehet rendelni, és még házhoz is szállítják???
folyt. köv. —>
