Reklámzabálók Éjszakája
Pénteken a Reklámzabálók Éjszakáján szivattuk magunkat. Ezért senkit nem tudok okolni, tavaly elhatároztam – soha többet, most mégis elmentem. Apró előrelépést csak az jelentett, hogy míg tavaly az ajtón át az izzadságszagú tömegen keresztül bámultuk a filmeket, most már a nézőtéren fenntartott ülőhelyekről tehettük ugyanezt. Azonban a minőségi változás csak ezen a területen volt megfigyelhető. A szervezés és legfőképpen a reklámok nívója nem hozott változást.
Az első és legerősebb kényszert, hogy elhagyjam a színhelyet a Penthouse rövidfilmjénél éreztem. A lap a szponzori díj fejében úgy érezhette, most mutathat valami igazán ütőset, mellyel végkép kitörli még az emlékét is a Plaboynak. Ennek keretében az “Indulhat a nyúlvadászat” című már szerencsésen elfeledni látszott szlogenjét leporolva alkotott valami eszméletlenül vérgagyi, saját magát mélyebbre ásó snittet, amelyben a gyengébb értelmi képességgel megáldott marketingeseknek képekkel illusztrálta a mondat lényegét 3 kínkeserves percen át. Ennek keretében az egyszeri felhasználásra szánt műalkotást nem is ragozták túl. A lovardában megörökített filmben megfigyelhetünk három szakadtra designolt nőt, amint egy nyúlnak beöltözött férfit üldöznek a robogójukkal, amelynek Gillera márkáját nyílván költséghatékonysági szempontoktól vezérelve kimerevítve szemlélhettük, a cserébe valszeg ingyenes használatért. A film eszenciáját mégsem ezek a szemléletes képsorok adták, hanem a végén az az apró baki, melynek mentén elcsúszik az egész addigi összpontosításunk, hátha történik is valami. Azzal a beismeréssel, hogy a célon először mégis az ócsárolt nyúl jut át megmenekítenek attól, hogy még hosszabb sorokban fejtsem ki, miért szemérmetlen, ha egy éppenhogy bevezetett lap – amely ha nem változtat stílusán, gyorsabban kivonul, mint annak idején a Playboy – próbál meg izomból támadni.
A szervezők kicsivel többet nyújtottak, mint tavaly, már nem annyira érezni a kezdeti erőltetettséget, bár aziránti próbálkozásukkal nem bírnak felhagyni, hogy a ‘síppal-dobbal-nádihegedűvel’ felhangozzék minden egyes szpot után. Továbbá kérdésesnek tartom, hogy a vip részelgben felszolgált 200 forintos tescos bor megfelelt a vendégseregnek, bár igazságtalan lennék, ha elhallgatnám a catering étel része, azon belül is a szarvaspörkölt némiképp ellensúlyozta ezt a hiányosságot, mégjobban rávilágítva a bor gyarlóságára.
Végezetül álljon itt az est legjobb poénja, amely az sms falon tűnt fel, bizonyítván voltak ott normális emberek is:
Skoda alkatrész olcsón eladó!
Linkek:
· A tévében mindig süt a nap
· Naív Ügyfél
[a kissé szakadozott gondolatmenetem főként annak köszönhető, hogy az írás egyes részei között órák teltek el, mer' sajnos dolgozni kell]
