A torkosborz, mint mértékegység, nem
A torkosborz, mint mértékegység, nem tudja megfeleloen definiálni mekkora szopás megy itt a raktárban. A régi szép időkben a kilencvenes évek legvégén, mikor a napfogyatkozástól részegülten beestem az első raktáram ajtaján, még mindenki arról beszélt mennyire fain dolog ez a meló, egész nyáron uborkaszezon.
Azóta minden egyes téli illetve nyári időszakban rájövök, ez mennyire nem fedi a valóságot. Az első két, lassabbak esetében három év alatt az ember még elhiszi, különleges időszakról van szó – csak most, csak önöknek, először a valóságshowk történetében – és nyugodtan merül alá a munka tengerében. Kitüntetés minden egyes feladat [mégha az önként jelentkezésről már régesrég le is szoktunk], hiszen azzal is a hazád építed.
De utána elérkezik a pillanat, mikor az elfogadásból beletörődés, majd heves tiltakozás lesz, amelynek ellenére végeredményben ugyanúgy megkapod a leggedvább new businesseket. Vigasztalásképpen ez az érzés minden kollégánál tapasztalható, nincs olyan ember, aki ne úgy érezze, itt vele most nagyon kibasztak. Függetlenül a vállalati hierarchiában betöltött szerepétől, planktontól az oroszlánig, mindenki.
Most itt állok, életem legostobább briefjével és csak nézek. Mégis, mit kellene kezdenem az információkkal? Kit érdekel?
…a belekben fokozott víz-és elektrolit-kiválasztást okoz, tehát a bélperisztaltikát térfogatnövelésen keresztül fokozza (antiabszorptív és hidragóg hatású difenil-metán származék, csak kis mértékben -kb. 5%- szívódik fel), ugyanakkor a nátrium és a víz reszorpcióját is gátolja…
Sokkoló adatok amelyek a munkafolyamatomban egy másodpercet nem számítanak. A végén egy rávilágítás, miként képzeli az ügyfél a kakkantást segítő szer ideális kommunikációját:
“A rohanó hétköznapokon néhány meghitt percet szenteljen a blablablanak. Az eredmény nem marad el!”
Meghitt perc … nem hiszem el, a következő lépésben pedig majd bon bon mellé csomagoljuk a fositablettát promóciósan? Önjelölt copywriter, reklámguru stb, mutass rá a commentben, mi a leggyengébb headline, amit elképzelsz az adott termékhez!

14 Comments
No cukor, no fosás.
(uj! most mikrobaszkulákkal!)
btw a brief kvazi epp fosatorol szol!?
ez esetben:
Nincs ideje semmire? Szar lehet….
*termeknev* Beszaras jo.
Frankó csávó no para! Ettől tuti betojsz!
mutassatok 30 mp-es klipben egy ráját ahogy úzykál a vízben, aztán terméknév és a zseniális szlogen:
“Szarok rája.”
1. Szarj a világra Brádör!
2. Szedjen BHsdbfdh-t, ne legyen fOSTOBA!
Ne fosson fosni!
Azt nemtom, de a spot végére irjátok ki:
A mellékhatások és kockázatok érdekében fossa le a háziorvosa és patikusa bokáját is!
Pont az ilyenekért hagytam ott egy reklámcéget 4 hónap után.
Ja, még egy klisészerü:
1. Packshot.
2. Balról bekúszó felirat: Befosás.
3. Alul villodzó felirat: Az ellen nem véd.
Na, enyém lehet az állásod miles?
A termék neve: Szarató
A szlogen: Szarjál vazze mert mert a szájadon jön ki vazeeee……! ís Britney Spears ott figyeljen a slozin a plakáton!
…fosni fogsz geci !
Csiga biga gyere ki….
2 miles: raktár? marketing? mit is csinálsz tul.képp.?
2 sceptic: és hol a beígért Séxpírdráma lojalitásról és egyebekről? figyelek!
A semmi ágán ül szívem,
kis teste hangtalan fosik.
Szilárd meggyőződés.
Szabad folyás.
(Hogy ne szoruljon a hurok.)
amig on durmol,
dolgozik a Darmol
(bocs)