miles

Életem legdurvább meetingjén vagyok túl. Azt hittem a “fokozott enzimkiválasztás a gyomorban” után nagyobbat nem lehet alakítani, de ez a mostani mindent felülmúlt.

Már az alaphelyzet is rázós volt – reggel 10-re határközei településhez elvergődni is egy meghatározó élmény lett volna, de a java csak ez után jött. Megérkezéskor a lepusztult épületet látva rögtön vágtam – a rutin, az évek és a szakma szeretete -, hogy ez most nem a tipikus fullcsicsás multicég lesz. Belépéskor egy 20 éves időutazáson vettünk részt. Ha azt mondom itt konzerválták a 70-es, 80-as éveket még messze vagyok az igazságtól. Azt a lambériafalat, a lakkozott pozdorja bútorokat, a böszömnyi asztali lámpákat, piros műbőr foteleket még a szárszói SZOT üdülőben sem tudták volna eklektikusabban visszaadni.

A következő flasht a tárgyalópartnerek látványa okozta. A volt tsz elnök-fejű igazgató, mellette a takarítónő és a Gizike típusú titkárnő. Amikor befogadtam és megemésztettem a látványt, fogtam a prezentációt és kitéptem azokat az oldalakat, ahol a reach, cpt, share, ots és hasonló szavak szerepeltek, csak a szép színes ábrákat kíméltem, tudtam azokkal lehet itt hatást elérni.

Utólag belátom, ebben is tévedtem. Bő HAT órás beszélgetésünk leginkább arra szorítkozott, vajon milyen típusú háziasszony legyen a reklámban szereplő anyuka {rájuk nézve a poliészter otthonkában, két hülyegyerekre főző nőt javasoltam volna, de visszafogtam magam} és hasonló kardinális kérdések.
Marha nehéz volt a komolyságomat megőrizni, mikor a takarítónő elővette a bőr cigarettadoboz tartóját, lassú, teátrális mozdulattal kivarázsolt egy szofit, majd hanyag mozdulattal lekúrta az egészet a rombuszmintás terítőre. Jó pár éve taposom a szakmát, de tárgyalóteremben dohányzást még nem láttam.

Hazafelé az autópályán lehet, hogy egy jó fotó is készült két rendőrtől – akik magukat munkásnak, traffipaxukat ívhegesztőnek álcázták – uszkve duplájánál a megengedettnek {ebbe nyílván az friss élmények is közbejátszottak}.

•