Fáradt vagyok, csak bekukkantottam ide,

Fáradt vagyok, csak bekukkantottam ide, egész éjjel Zsolttal {Baumgartner} Firman kocsiját szereltük, bár én nem értek az ilyen technikai kütyükhöz, de szerinte sokkal jobbak lesznek a menettulajdonságok, ha a hátsó szárnyat meglazítjuk. Látom már ma éjszaka sem lesz pihenés, most hívott, hogy mind a 18 kocsit be kell még állítanunk, akik előtte végeztek.

Mindenki odavan a lehetőségért, hogy idősebb Baumgartner Renaultokból összeszedett pénzét nem hiába pumpálta iq lightos fiába. Remélem Eddie megírta mit kell a külföldi csatornáknak nyilatkozni, mert ott nem biztos, hogy szívesen veszik Zsolt olyan beszólásait, amit a Fókuszban megengedett, amikor isteni szerencsének titulálta Firman balesetét. Egyszerűségét bizonyítandó – meggyőzve a kétkedőket, akik azt remélték nem lehet ennyire hülye – mondandóját még megfejelte a sztorizással, hogy erről álmodoztak, mi lenne ha Firmannel valami történne.

Az RTL elalélt, érződik, hogy a közvetítés jogán Zsoltra már csak úgy gondolnak “a mi kutyánk kölyke”, máris Kesjár Csabához hasonlítják, akinek halálos balesetét még be is játszották, szimplán kegyeleti okokból.

Vegyük észre, ahogy kiengedik Ralph Firmant a kórházból, Zsolt mehet vissza a Forma 3000-be, ahol még soha nem végzett az első tízben, várjunk még a történelemkönyvek átírásával.