A világ legelbaszottabb szlogenei #11
Hosszabb kihagyás után ismét előszedtük és leporoltuk sorozatunkat, ahol a legdurvább reklámok bőséges kínálatából emeljük ki a legszebb gyöngyszemeket. Mondhatnánk azt is, hogy az alacsonyabb médiafogyasztásnak köszönhető, kevesebb találkozási szám miatt az utóbbi időben ezek elkerültek, de az igazság az, hogy a ‘nem szarunk a fészkünkbe’ elv vezérelt inkább a téma nélkülözésében, ahol a fészek koordinátáinak tisztázásával, most már az utak nagy része szabad lett.
Azt azonban nem állíthatjuk, hogy az alábbi prospektus mellett bármikor is szó nélkül el tudtunk volna menni. Amennyiben még a sorozatnak nem lenne címe, feltétlenül az ‘Ilyen nincs és mégis van’ mellett döntöttünk volna. Az alkotóknak sikerült egyetlen A/6-os felületen összefoglalniuk azt az egész fluoreszkálós kelet-európai gagyit, amiben leledzünk.
Itt van ez a katalógus, amely első ránézésre a bútor területén teremti meg a leértékelt, folyamatosan akciós színvonalat, ami eddig leginkább a napi cikkek területén volt látható, elsősorban gondolva itt a Tesco Gazdaságosra vagy éppen az egész Auchanra, átragasztott lejárati dátummal és az összes szükséges velejáróval. Ennek azonban szögesen ellentmondani látszanak az árak, mert a becsalogató apró bizbaszt ugyan itt is bagóért szórják {ezt az IKEA műveli világszínvonalon}, de az első pár oldalon 200ezer alatt nem található kanapé.
Ez az a pont amikortól az egész érdekessé válik, mert ugyan mi a faszért szólnánk bele, hogy egy új diszkont áruház nyílik, de azt amikor a termék ilyen beláthatatlan távolságban van a kommunikációtól, muszáj reflektorfénybe állítani, hogy tündököljön és sokasodjék.

Links:

2 Comments
Csak en nem latom a #10-et? (vagy a 3.x-es kiegeszitesekkel egyutt 10? )
múlthét kikás bútor szerelésével tellt, a következő szlogent találtuk ki nekik: vegye meg a kikába, dobja ki a kukába..