Become a yuppie
Elérkeztem ahhoz a pillanathoz, amikor be kellett ismernem magamnak is, nem feltétlenül a sznobság legkeményebb jele egy palm készülék.
Egyszerűen hülyén néz ki, hogy a meetingjeimet az Outlook calendar naponta kinyomtatott és manuálisan kiegészített példányával rohangálva szervezem le, bonyolítva ezt egy határidő naplóval, amit vagy updatelek vagy éppen elfelejtem.
Először egy okos telefon mellett tettem volna le a voksomat, amely rendszerezi napjaimat, de Scold {ProblemaTech bt.} meggyőző javaslatára inkább egy Handspring Treo 180-as mellett döntöttem, mely mindkét funkciót ötvözi magában.
A következő lépcsőfok a kamu Tiffany lámpa beszerzése lehet már csak, amelynek diszkrét zöld fénye még a leghatározottabb gyakornoklányt is leveszi a lábáról.

29 Comments
hello,
mar megint kiestem a szekbol
)) szal a treo 180 a problemanak minden bizonnyal tesco gazdasagos megoldasa, de el fog jonni az a pillanat, amikor megbanod, h nem szines palmot vettel. bizzunk benne, h ez kesobb lesz, mint hamarabb, de addig is keruld a keszulek hasznalatat szurkuletben. szal a treo 270 jobb vetel lett volna, de meg jobb vetel lett volna egy true-color yuppiehoz igazan melto treo 600. ambar azzal szemben is vannak fenntartasaim, merthogy az nem 320×320-as felbontasu, hanem csak 160×160. ugyan majomfogo (==kamera) abban sincs, ami a masnapi nyuszo azonositast felettebb bonyolitja, de.
jo dontes volt a treo, es konkretan ez a modell. ha ugy gondolod, h tevedtel, relative keveset (marmint a lehetosegekhez kepest) kockaztattal, es jol ki lehet szallni. ha bevallt, akkor kockazatmentesen valthatsz egy szelesvasznu, egigero-seggberugo modellre. mar tudni fogod, h mit kapsz majd a penzedert.
egyebkent van egy csomo felettebb franko programom palmra, nemely egeszen legalis formaban.
tudom, h destruktiv vagyok, de nem lehervasztani akartalak. inkabb jelezd ha erdekel az elozo bekezdesben foglalt nagylelku. embereink megtalalnak, baszki.
aszittem, ebbol a neos kepbol sorozat lesz. kell.
miles, ne törődj a nyafogókkal, welcome to the club!
(egyébként a 600asban van kamera)
meg nem vettem meg {ami valoban nem derult ki a postbol igy utolag}, csak most filozok a helyes valasztason. szoval varom az eligazitasokat szivesen.
helyesen become a yuppie. a treohoz nem értek, de azt sejtem, hogy a színestreós juppikra jobban buknak a nyuszók, mint a ff-re. a neos kép meg isteni, lett légyen bárki az a liquid.
a 180as nyuszóindexe szinte negatív, úgy néz ki, mint egy 5 évvel ezelőtti telefon. ha csak mobil outlook kell, akkor fájó szívvel én is egy okosabb telefonra szavaznék neked – nekem viszont kell minden, amit a palmon már megszoktam, használok.
Nyuszkók hülyék a teknikai dógókhoz, ál-ződ ál-Tiffanyt ide és omladozunk (vagy ál-modozunk?)!
Eleve hülyeség telefonos palmot venni, inkább olyat, ami infrásan (álom ON: bluetooth-osan) kommunikál egy külön telefonnal. Így megkíméli magát az ember attól, hogy egy palm kijelzőjét törje be, mikor részegen nekikoccantja a medencecsontját a bárszék karfájának….
(Megoldás: palmot betenni a fekete műbőr hasitasiba, mögé betűrni a nadrágba a kockás flanelt, és nem inni a buliban, ezzel megvédhető a palm. Viszont a nyuszófogási esély nullára redukálódik…
Színes kijelzőt meg csak azok a funkciók igényelnek, amiket az első három nap parasztvakításos “odass, trailereket lehet rajta nézegetni, bár most csak a gyári kisfilm van benne…”-időszak után nem fog elkövetni soha többé a palmján.
Magam FF Handspring platinummal nyomom 3 éve, és semmi sem késztet a váltásra. Emil van, net van, naptár van, szövexerk van, még tévétávirányító is tud lenni. Nyuszófogáshoz ez is jó, főleg ha a trendi széthajtható billentyűzetet is előkapom, és kis melange-zsal elüldögélek valamely sznob helyen… Bár még sosem próbáltam, de előző tulaj garanciát vállal a sikerre.
Ha váltanék, akkor az ilyesféle gadget-eket is újra meg kéne vennem.
amindenit de topon vagytok… nyuszót fogni inkább egy ’11-es porschéból kell, amúgy meg mi a ráknak kell egyáltalán telefon? azokat a dógokat majd a csinovnyikok elintézik, nem?
nekem p900-am van es ez az isten. a palmosok meg terdeljenek >:-)
akarki akarmit mond a b/w palmokra, a b/w kepernyo eleg gyengus. tudom, kurva sokaig azzal nyomtam. a szines kepernyot parasztvakitasnak nevezni, hat nem tudom. ugyan trelert meg egyetlen egyet sem lattam a palmomon, sot meg kepet sem tarolok rajta, es nagyivben szarok a palm multimedias felhasznalhatosagara, de egyszer hasonlitsd mar ossze a 4 bites b/w handspringedet egy 320×320-as tungstennel. outdoor is eleg nehez zongorazni a kulonbseget imho. ha nem fakadsz sirva, istenemre mondom hazudsz.
a masik a kulon telefon es palm, vs smartphone. en kulon hasznalom, mert nem vagyok akkora baratja a multifunkcios svajcibicska koncepcionak, de meg kell mondanom: rohadt kenyelmetlen (es siralmas) tud lenni neha, amikor egyik kezedben a mobil, a masikban palm, es te meg infraznal az autopalya szelen egy rohadt parkoloban. arrol nem is beszelve, h netan meg akarsz vmi obskorus okbol orizni sms-eket, raadasul tobbet, mint amennyit a telefon (ertelmesen) kezelni tud, akkor akkor egyfolytaban szivhatod at oket a palmra, szal az is maceras. tovabbi hatrany, h kulon kell menedzselni a palmban levo telefonkonyvet es telefonban levot. szal en abszolute tamogatom az egybe megoldast, a smartphone total jo koncepcio. a ket keszulek osszes elonye annyi, h szimmetrikusra tudod pakolni a zsebeid.
a treo 170/270 masik hibaja, h lassan tul regi lesz az oprendszer, es a leges-leges-legujabb sw-k lassan nem fognak futni rajta. a vilag itt is halad, nemcsak a vendoz alatt. a handspringek meg erosen ellenallnak a sw frisssitesnek ugye. az eszpee biztos tudja, h ezekben csak 900-as a radio, v tud 1800-at is. a 600 asszem rendesen harom normas.
ha treo 600 tudna a 320×320-at, nagyon utos lenne.
egyebkent erdemes korulnezni a mobiltelefongyartoknal is, mert kurva sokan licenszeltek kozuluk palmos-t, es gyartjak is, es normalis gsm szabvanyu radiot tesznek bele. ezek viszont nem feltetlenul beszerezhetok itthon.
ja, es lattam mar nyuszot 180-as treorol telefonalni
)))
Válaszok Kiestem…-nek:
Nem mondom, hogy a színes kijelző nem szép (ahogy azt sem mondom, hogy az igazán jó beszélgetésekhez vonalas készülék kell..
Csak azt mondom, hogy ha az ember a szívére teszi a kezét, akkor nagyon ritkán használja ki a színesség funkcióját, mert az csak ahhoz kell, hogy videózzunk, képezgessünk, azzal meg az első 3 nap gyönyöre után alig valaki fárasztja magát.
Ellenben ha egy-két órát folyamatosan gépelsz egy színes kijelzőssel, akkor az bizony lemerül. Egy FF-nél simán két hét az üzemidő.
A két eszköz kommunikáltatását szerintem alapból nem féllábon állva telemarokkal kell csinálni, hanem valami sík felületen, és akkor nincs gond az infrázással.
A két eszközt nem gondoltam mindig zsebre tenni. Van amikor baromira nem kell hogy az embernél legyen a fél iroda, hanem elég egy teló, ami kicsi. Na ilenkor a Palm otthon marad, és nem nyomja a zsebet fölöslegesen, ami szerintem még egy P900-assal is elő tud fordulni.
Egyébként én nem ítéletet mondtam, hanem javaslatot. Ha miles az a fajta felhasználó, aki a fenti felsorolásnak megfelel, akkor rá fog döbbenni, hogy tényleg nem a multifunkci-integra megoldás kell neki, hanem a célirányosan kielégítő.
mobil+palm integrációnál nálam két dolog döntött:
1. nem kell külön menedzselni a palmban levo telefonkonyvet es telefonban levot
2. nem kell két cuccot magammal hordozzak
az elsőre egyszerűen nem létezik ingyenes megoldás.
aha, szal ha te otthon hagyod a palmod, akkor nem is vagy igazi palm juzer
)) (ezt a vicc ellenere elegge komolyan gondolom.)
azt, h mennyit megy ket toltes, v elemcsere kozott, azt ne firtassuk, mert hasznalattol fugg. beszeljunk uzemidorol, amit viszont kimertem. teny, egy szines kepernyos 3.5-4.5 orat bir ki egy toltessel. az akkus b/w handspringem 9-12 ora kozott ment, a regi elemes cuccok 18-22 kozott elemrol, de ezt nem birtam koltseggel es toltheto akkurol hasznaltam, joval rovidebb uzemidot biztosit.
egyebkent ertelek, en is nagyon tudtam, h nincs szuksegem szines palmra, penzkidobas, felesleges, etc, etc, & kurva jo a b/w. addig, amig b/w palmom volt. szal lehet, h nem tunik fel, mert vele elsz evek ota, de b/w olvashatosagban rettenetesen kihivott. neon- es halogenes vilagitasban vibral, szurkuletben szar, eros fenyben detto, egy allando gorcs. ezzel szemben a szinesnel indoor felcsapom a hattervilagitast, outdoor lecsapom, es minden ok, minden korulmenyek kozott kivaloan olvashato. azert gondolhatnad, h vhanyszor a palmot kommunikaltatni akarom a telefonnal, nem megyek ki az autopalya melle egy parkoloba, h ottan fellabu sivakent egyensulyozhassak, sportbol.
eszpee: arrol nem is beszelve, hogy ha van telefonkonyved 1) peces pim-ben, 2) mobilteloban 3) palmban, akkor gyakram harom teljesen kulonbozo felfogasu, es featura listas telefonkonyv applikaciod van, amelyek kozott gyakran nem is lehet egy menetben szinkronizalni, hanem mindenfele szarakodasra van szukseg. brrrr. ennek megfeleloen nalam a telefon ki is van vonva a szinkronizalasbol, mert nem talaltam olyan eszkozt, amellyel ertelmesen, nekem tetszo modon megoldhattam volna a problemat. a palmos alapu smartphone ezt a problemat frankon megoldja.
Sziasztok,
Szeretnélek megnyugtatni titeket, hogy a technika erre is kínál remek megoldást. Én egy Powerbookot használok a mobiltelefonommal, és bluetooh-al zökkenőmentesen lehet syncelni a telefonkönyvet oda-vissza, no meg még egy-két funkciót.
De ha ezt pda-n akarod akkor ehhez kicsit komolyabb szükségeltetik.
http://www.palmone.com/us/products/handhelds/tungsten-t2/
Hm.. Nekem HP Ipaq van.. elég frankós.. szinkorinázl a PC-vel stb.. szerintem az all in van készülékek semmire sem jók. Ráadásul az Ipaqon lehet nyomni a Sim City 2000-et.
Szegény miles weblogját technikai fórummá nyomorítjuk.
Tény, hogy szebb a színes kijelző, mint hardver, egyértelműen fejlettebb dolog. Én például telefonnal is úgy voltam, hogy alkalmam volt százféle színes kijelzős multicsodát tesztelni, de azonnal raktam vissza a dobozba őket, amint egy nap cserbenhagytak az aksijaikkal. Minduntalan a 6310i-re tértem vissza, mert az sztrong, a többi meg csak szép.
De mondom, nem vagyok ellene a fejlődésnek, de az én használati elvárásaimnak ez a konfig jött be, plussz smucig lennék színes géphez újra megvenni a széthajtható billentyűzetet.
Amúgy meg a címtár Outlook és Palm között is szinkronizálható, emellett meg a telefonomban van 200 független névbejegyzés, ezt túlélem. Ha valakié változik, akkor beírom ide is, oda is, szívom a fogamat, de hát ez van. Heti egy ilyet azért kibírok.
Figyelitek, hogy miles még ide sem böffentett?
Személy szerint windows párti vagyok és éppen ezért a windows mobile/pocket pc megoldásokat preferálom, az álábbiak miatt:
, mi az éppen aktuális időjárás, etc. (asszem az új tungstenben van hasonló megoldás)
)
- az utobbi pár évben a palm fejlesztései nem mutattak olyan progressziót, amivel lépést tudnának tartani a ms megoldásaival szemben
- van today screen, aminek kb az a lényege, hogy bekapcsolod a masinát és gombnyomás nélkül tudod hogy leveled jött, milyen aktív taszkjaid vannak, mi a következő miting, ki hívott utoljára, mennyi az idő
- a toshiba e800 elhozta a vga korszakot (640*480as felbontás)
- a multimédiás képességei messze meghaladják a palmos megoldásokat.
- Oprendszercsere, ami palmon nehezen vagy egyáltalán nem kivitelezhető.
- Nem kell nyomkodni a szinkronizálás gombot a gépen, mert folyamatos kapcsolat van a gép és a handheld között, szal ha jön egy új mél, akkor az effektíve már rajta is van a gépen. Ez elég hasznos tud lenni.
- van hozzá pocketquake
Node. Szerintem érdemes elgondolkodni egy XDA vagy I-Mate vásárlásán (oder ipaq+gprs kombó, de az elég hülyén tud kinézni), a ppc is jó platform
kongnitív disszonancia redukció.
konformizmus.
konzomidiótizmus.
* * *
a precíz, alapos, rendszeres melót se a palm, se a smart, sea bluetooh&power nem fogja +csinálni helyetted; esetleg a R2D2 vs. C-3PO.
én azt láttam, a kezdeti lendület után alábbhagyott az empíria.
* * *
persz’ tisztelet a kivétel(ek)nek
miles,
motoroíla mpx200-at lattad mar? szerintem erdemes lehet ra varni, mobile outlook, explorer, media player, mindez egy flippes telefonban.
IPAQ + infrás telefon. + Hozzá kinyitható bill:
http://www.targus.com/uk/product_details.asp?sku=pa870e
Meg is volnánk.
Thx mindenkinek, az eredeti valasztasnal maradtam, a Handspring Treo 180-nal, mar csak a felkinalt, visszautasithatatlanul alacsony ara miatt is {thx Scold}.
Utobbi masfel napom egyebkent azzal telt, hogy szinkronizaljam a szgeppel, eddig sikertelenul, de kedvelem a kihivasokat, ezert a keszulek meg egyben van.
irigyellek miles.
nekem mi jut? ébresztő 4:40, gyár 5:10, ebéd 12:00, óvoda 16:30, iskola 17:15, simon-krizsó 22:00. amin variálhatok, az a kutyasátéltatás, lehet 17:45, vagy 19:45. gyakornoknyuszó egy szál se.
ölel brtd: pnxntdd
Ha már itt tartunk, szvsz. a PocketPC OS-el felszerelt cumók ügyesebbek. Van iPaq és Handspring is a kütyü gyűjteményemben, nekem
szimpatikusabb az iPaq.
Mellesleg az sem elhanyagolható tény, hogy letölthető ingyér’ egy tökéletes fejlesztői környezet Visual C és Visual Basic támogatással.
Az iPaq-hez meg nem leltem semmi használható cuccot ingyen. Egy hoki C fordító meg egy meütervező program: kb. ennyi. Tud valaki komolyabb, legálisan használható és ingyenes fejlesztőrendszert?
javítás: nem az Ipaq-hez, hanem a PalmOS-hez…