Casting

Név: Szabó Tamás (Tamás)
Lakhely: Miskolc
Életkor: 21 év
Foglalkozás: Tanulni szeretne.
Rövid jellemzés: Kedves, nyílt és barátságos fiú. Az igazi csillagszemű. Jól tud kommunikálni. Nincs tisztában az adottságaival. Nagyon nyitott a világ felé, minden új tapasztalatot egy új leckének fog fel. Hobbyja a sport és a barátok. 

Nagy Ő

A rendőrök nagy mennyiségben foglaltak le kedden Miskolcon és Budapesten különböző drogokat. A több szálon futó kábítószerügy több feltételezett szereplőjét is elfogták, így rendőrkézre került többek között egy kereskedelmi televíziócsatorna egyik műsorának szereplőjeként, a főszereplő hölgy kegyeiért versengő Sz. Tamás is.

Rejtély számomra, hogy a TV2 az előző szériához képest hogyan tudott most ilyen gyenge felhozatalt összeválogatni {és itt most kivételesen nem arra gondolok, hogy akkor 25 nyuszó volt, most pedig hapsi}. Már az első adásban – amikor bemutatták a fiúkat – megroppantam, honnan a francból szedték össze ezt a bandát, ahol egy ember volt, aki legalább magasságban elérte Anikót.

Aztán az elszólásokból hamar kiderült, hogy nagy részük nem is jelentkezett, hanem ügynökségek révén közvetítették ki őket. Itt már furcsa a dolog, nehezen hinném, hogy a jelentkezők közül nem találtak 25 épkézláb embert. Mondjuk olyat, aki nem ült gyilkosság elkövetésében részvételért több évet, nem szerepelt homo filmekben, vagy mint utólag kiderült nem narkó díler.

Akkor most jöhet a keserű szájíz, ha ennyi szerencsétlen nem töcskölte meg, jelentkezni kellett volna, csak ezek lehettek annyira bénák, hogy a világ kurváját egyszer se próbálják fel. Pedig ez még Árpa Attilának is sikerült, mégha egy plusz beszavazóműsort is kellett csinálnia cserébe a VV2-be.