A világ legelbaszottabb szlogenei #16

Elégedetlen ügyfél levele, amely a Pantel belső levelezésében terjed {lehet nem véletlenül…}:

” Tisztelt UPC!

Szerződésünket (ÜF. szám: 001171#####) június elején kötöttük
önökkel. Emlékeztetném önöket, hogy a szerződésben (illetve
óriásplakátokon a városban orrba szájba) július és augusztus
hónapra bőszen hirdetik a két hónap ingyenes szolgáltatást.

Kézhez kaptam azonban a számlát, mely 06.11 és 08.11 között
26.366 Ft számláz a jogosan követelt tört havi júniussal
ellentétben, melynek összege 9592 + áfa. Igaz, hogy ez
közelíti a nasanal használt satellites átvitel árait, de ez
ellen nem ágálok, én akarok internetezni, hát basszak rá.
Természetesen nem én vagyok az egyetlen, aki megkapta ezt az
elbaszott számlát. Az egész város megkapta, ne is álltassanak.

Az egész városnak be kell kérem fáradnia az ügyfélszolgálatra,
vagy telóznia kell, mert aki meg akarja spórolni az 1 órás
sorban állást, vagy a minimum 40 percig tartó lejárt jogdíjú
hívásvárakoztató zenét, annak lekapcsolják a szolgáltatását.
Erősebb kutya baszik, nemde?

Bár lenne egy kedves jogász ismerősöm (vagy valami rendes
jogrend ebben a fostalicska pocsolya országban), a
billentyűzetem amortizációját, a feleslegesen elhasznált
agykapacitásom alternativ költségét, negatív érzelmeim
gondatlanságból elkövetett felbujtását mind ráterhelném az
idióta tehetetlen vállalatukra.

A rendelkezésre állásuk, hogy is mondjam, hektikus. Bár a
kábelmodem és a router kihúzkodásával és visszadugdosásával
időnként újra “rendelkezésre állnak”. Most épp asszem
büntetősávon vagyok, ami aztán tökéletes kijátszása mindenféle
fogyasztóvédelmi jognak, szerződés-, vagy jogszegés, de ha
ebben tévednék (és önök szerint nyilván tévedek), akkor is
minimum geciség, és ok arra, hogy további 15 ismerősömet és
ügyfelemet lebeszéljem a fos mocsok szolgáltatásuk
igénybrevételéről. Nem minden ismerősöm hallgat rám, de azért
eddig kb 15.-öt sikerült lebeszélnem róla. Hát ez barátok közt
is havi 150 rongy kiesés. Ezzel vigasztalom magamat,
suttyókáim.

15 Gb anyagot mozgattam meg augusztusban, tekintve, hogy
grafikusok és informatikusok munkáját koordinálom. Az önök
szolgáltatásával dolgozni azt nem lehet havi 10 ezer
forintért? A nagyanyám a célcsoportjuk a nyugdíjából?

Hívjanak fel a mobilomon 06 20 560#####, és esdeklő
bocsánatkérések között intézzék el, hogy a 7 kilóbájtos
download vonalam visszaálljon a szerződött értékre. Küldjenek
egy rendes számlát a szerződött értékekkel, és felejtsük el
egymást, jobb szeretném a netet használni, a barátnőmmel meg
az időt tölteni, semmint fordítva.

Nem ártana továbbá, ha egy rendszergazdi, már ha egyáltalán
vannak ott ilyenek, megoldaná azt a misztikus helyzetet, hogy
az embernek heteente kétszer újra kelljen konfigurálnia a
kábelmodem mac addressét a tetűlassú websitjukon. Ha kell,
kiutalom egy munkatársamat egy órára, amialatt megoldja ezt a
fél éves problémájukat.

Komolyan mondom szívem szerint összeszednék maguk ellen 10
érvet, és nagy betűkkel kiplakátoznám a várost, hogy
ÁTVERÉS!!!. De talán jobb lenne kirúgni az inkompetens
vezetőséget, és eltiltani őket a további cégvezetéstől.

Elnézést a hangnemért, de nem én vagyok, aki átbassza magukat,
hanem fordítva, talán így érthető a döhöm. Én nem ígértem
semmit maguknak, csak hogy használom a cuccot és fizetek érte,
de hogy használni se tudjam rendesen, még többet is fizessek
érte, majd utána egy-egy napom felét azzal töltsem, hogy
kikönyörögjem a szerződött szolgáltatásomat, na azt nem. Agyő,
ez volt az utolsó szerződésünk.

Önök szolgáltatók, ideje lenne elgondolkodni a szó értelmén.

A megoldást várva, üdvözlettel,

Virágh A.

UI: Ha esetleg a szokásos maszlaggal válaszolnának, hogy
“Kedves 12452-es, fáradjon be egy fél napra az igen kellemesen
légkondicionált ügyfélszolgálatunkra”, akkor kicsit feljebb
megyek erről az info@chello vonalról, és beígérem egy managger
managger managgerének hogy lebeszélek még pár embert erről a
tévéshoppos színvonalú szolgáltatásról. Csináljanak már
valamit, ez a teljesítmény manapság “kiesett hasznot” von
magával, nem elégedett ügyfeleket. ”

Ezek után másképpen tekintünk a fényezésre, és nyugodt szívvel ítéljük oda “Világ legelbaszottabb szlogenei” díjat.

Link:
· A világ legelbaszottabb szlogenei #1-16