‘Interaktív magány magyar módra’

Magyarországon az Index. hu egykori dizájnere, Sasvári József volt a blog úttörője, de oldalát az első bejegyzés elolvasása után elhagytuk, olyannyira sűrűn fordult elő a nemi szervek és a fekália különböző kontextusokban való emlegetése. Mivel Sasvári az oldalát a legjobb magyar weblognak aposztrofálja, ennek jegyében kerestük fel a többi webnaplót is. A miles. hu-n megismertük bizonyos Sax Edit testi adottságait, és megtudhattuk, hogy A dohányzás halálos tüdőrákot okoz. Suematra honlapja azzal nyit, hogy ízlésről pediglen nem vitatkozunk, de a lány lelkének bonyolultságából annyit megtudhattunk, hogy szociológiatörténet tanára a szóbeli vizsgán előtte ült, és genyózott.

Kristály Lehel összeollózott cikkéből való a fenti részlet, amely rávilágít mennyire is járt pontosan utána a honi blogoszférának. A kiemelt részen kívül az egész szöveg egyes elemeit külön-külön meg tudom mondani, hogy honnan copy/paste-lte ki.

Fáradtságot, hogy nem kímélt, abból is tisztán láthatjuk, hogy néhol egészen a főcímekig eljutott, lásd például esetünket.

Arról nem is beszélve, hogy a cikk végén egyetlen mozdulattal degralálta a magyar blogokat, mivel azok nem foglalkoztak elég behatóan jelesül az iraki háborúval vagy a cunamival, mint tették azt lelkes külföldi társaink.

Ez körülbelül olyan általánosítás, mintha azt írnánk, a Magyar Nemzet egy olyan jobboldali orgánum, amit a lopáson kívül csak felspékelt botrányok tartanak fent.