Bukósisak mindenekelőtt!
Rakkaus, lófasz, az …
Pont egy héttel ezelőtt, kedden délután éppen a motort próbálgattuk egy nyuszóval, amikor eddig tisztázatlan körülmények között – a rendőrségi kivizsgálás még tart, az talán fényt derít az esetre – hatalmasat taknyoltunk. Lovagias fickó révén az egy szem bukósiskakot átengedtem a hölgynek, ennek köszönhetően 3 helyen tört be a koponyám, tegnap engedtek haza a kórházból, ahol eddig megfigyelés alatt tartottak.
Leányzó könnyebben, egy csuklótöréssel megúszta, ennek ellenére – és mert senki nem kényszerítette motorozi mögöttem – iszonyatos lelkiismeret furdalásom van.
Plusz valami állandó rossz érzés kerített hatalmába, valószínüleg a tudatalattiból felszínre törni képtelen dolgok miatt. A traumatológián – ahol feküdtem – mesélte egy fickó, hogy kóma alatt is mindent hallott és észlelt az őt körülvevő világból, csak nem tudott fizikailag reagálni rájuk. Valszeg valami ilyen elnyomott ‘élmény’ tobzódhat az én tekervényeimben is, amely ehhez az állandó félelemhez hasonló érzést indukálja bennem.
A sebek borzasztóan festenek rajtam, ahhoz és a dolgok feldolgozásához kb. három hetet kell még itthon eltöltenem, mielőtt utcára mehetnék.
Diagnózis:
· Fractura orbitae 1.d. Haematoma retrobulbaris
· Fractura ossis nasalis
· Fractura ossis ethmoidalis et sphenoidalis.d.
Istenem, ha egy héttel korábban lennénk és visszacsinálhatnám a dolgokat …
Update:
A beérkezett nagy számú jókívánság levél miatt megnyitjuk a commentet, így egyszerűsítve a dolgot.

31 Comments
barátom. éreztem, hogy baj van. se egy motoros élménybeszámoló, se semmi.
jobbulást,
pnxntdd
sajnálom a történteket.remlem gyorsan rendbe jössz.
tudom, hogy nem biztos, h ez az a pont,de próbáltam arra célozni, hogy ne vedd félválról….
sisak nélkül bmeg, gratulálok.
folyt okoskodás: nyilván telejeen másképp viselkedik egy motor két emberrel, mint egyel.
na jobbulást.
rendörséghez meg erőegészség mert nagyon meg fognak baszni.
mondjuk nyuszo azért a másik kezével még tud enyhíteni a feszültségen.
csók,
dani, akit szombaton vontatott végig a siklóernyő a reptéren mert azt találta mondani, hogy mindenki asszony és mit neki erős szél…. jobb kézzel még mindig kicsit nehezen gépelek. (mondjuk annál, gyorsabban mint a fejedet forgatod)
mindig eszembe jutsz ha latok egy motort, es amikor tegnap megtudtam, hogy egy ismerosunk meghalt motoros balesetben, akkor is rad gondoltam… pedig meg nem is tudtam.
sajnalom ami tortent, gyogyulj meg minel hamarabb, sok csok bebi!
hat jobbulast
vegyel megegy sisakot. ;]
Én is estem már mocival+nővel… Igaz az csak 50cc volt de murván, durván.
Jobbulást neked!!!
Bakker!
Ilyet ne csinálj többé, mi lesz így a rengeteg nővel!!
Őket is mi tegyük majd boldoggá helyetted??!!
Nem jó vicc.
Na csá és jobbulást!
Most hogy már biztosan túléled és viszonylag szerencsésen megúsztátok kérdezem: mi lett a mocival?
mondtam, hogy bánni fogod, hogy sajnáltál még 1 millát, hogy biztonságosabb motort végy…
Én nem estem még 1xsem a 650abs-el, de 3x megmentette már az életem az ABS…
Talán már érted, mit írtam annó…
De mint motoros a motorosnak, csak jobbulást kívánok.
ps:
Jótanács:
1 nyár 50cm3-in – nyáron 10’000Km-ert motorozz le
1 nyár 125cm3-in – nyáron 10’000Km-ert motorozz le
1 nyár 250cm3-in – nyáron 10’000Km-ert motorozz le
és csak ezután ülj nagyobbra.
Leon
@will: nem tudom a motor sorsát, nem emlékszem semmire. holnap mennek ismerősök a rendőrséghez – ahol a járgány van -, majd csinálnak pár fotót nekem.
@burgman650abs: mint írtam, nem emlékszem mi történt, de több mint valószínű, hogy nem egy ABS-en múlott a sorsunk.
Amúgy már 4 évet lemotoroztam.
amúgy meg az armstrong-britney tuti fake. ilyen szarul senki sem trombitál, a zenei stílus meg inkább passzol elbaszott western filmekbe, mint a korhoz.
július 17-én lesz egy éve, hogy hajnalban egy villamossín a frankel leó úton
megfogta a bringám kerekét. oklay szemüveg egyben maradt, de sikerrel
fejeltem le a terméskő járdaszegélyt. azóta folyton ugatok, hogy sisak.
egyébként ha megnézzük az elmúlt egy hónap halálozási statisztikáit, motoros
barátaid jól nyomják.
[arról még talán le tudom beszélni a lányaimat, hogy drogozzanak
(megosztható tapasztalat dögivel), akkor lennék boldog ha elhinnék: nem
ülünk fel motorra]
Én már akkor is kurva nagy lelkiismeretfurdalást éreztem mikor egy lánnyal egy nem túl magas színpadról estünk le. igaz hogy rám esett de én rántottam le.
Ez meg, hát… Jobbulást mindkettőtöknek!
Sajnálom. De legalább tanultál belőle.
Amikor kiírtad, hogy megvetted a robbert, kár, hogy nem lehetett post-olni: A remek BP-i utak és a robberek kis kerekei közti összefüggésekre szerettem volna kitérni
Kis kerék, magas súlypont, jókora súly, béna ülő pozíció: a motorozás összes hátrányát sikerült ezekbe a vacakokba belezsúfolni. Előny?
Az előny ott ült a hátsó ülésen. A boxolóorr és a férfias sebhelyek pedig külön szexepilt jelentenek.
Pedig épp írni akartam, hogy láttam közelről egy ilyen burgmant és hogy jól néz ki, de akkor mégsem írom.
Örülök, hogy megmaradtál.
“Előnyt” lehet igazi motorra is ültetni.
ennyire nem durva, ugye?
http://www.mxbonz.com/sethenslow5.jpg
gyógyulj meg hamar!
@silver: a maxirobogo elonyei?
Hosszasan sorolhatnam, ezert inkabb a felvetett kerdeseidre valaszolok: a kerekei lényegesen nagyobbak egy normál robogóénál. Nem tudom honnan veszed a magas súlypontot, abszolute alanyocsan van. Lényegesen kényelmesebb rajta ülni – hosszabb távon is -, mint bármely más motortípuson szemben a ‘béna’ jelzővel.
Hirtelenjében ennyi, hogy miért ezt választottam. Ha egy Dam kamiont veszek lehet, hogy azzal is aznap éppen karamboloztam volna egy híddal, ezt nem lehet a motor rovására írni.
úúú ez fájhatott. nem lehetne a röntgent nagyítani?
@[aZbesZt]Jozs: nem csak fájt, fáj …
Sajnos nem lehet nagyítani, ami kint van, az is imagebank kép, de remek orvosi szakkifejezésekkel szolgálhatok még ;]
Gyógyulást és Hegre lencsevégére kívánkozó nővérkéket kívánok!
legalább a motornak nem lett baja?
Jobbulást! 3 hét… az kemény. Berakhatnál a fejedről is néhány képet, hadd szörnyűlködjünk.
Hejj, azért vigyázz magadra! Száguldozás nem frankó úgy, hogy nő is ül mögötted, és nem éppen biztonságos eszközzel nyomultok! Én ha a nőmmel vagyok, akkor a kocsival is lassabban megyek, nehogy neki baja legyen!
Azért örülünk, hogy túlélted, jobbulást meg mindent!
Húh. Jobbulást kívánok.
Úgy látszik a kötelező motoros hülyeségből fakadó baleseten mindenki átesik egyszer. Ki megússza súlyosabban (mint te), ki megússza könnyebben (mint én), ki meg nem ússza meg egyátalán.
Szándékodban áll visszaülni majd rá? Ha igen, azért vedd fel majd azt a kevéske passzív védelemet, amit egy motoros magára tud aggatni.
Üdv,
sinistre
Jobbulást Miles!
Én eddig csak bicóról estem, utána mindig megfogadom, hogy bukósisak. Persze azóta sincs, mert a fejem sosem sérült meg eddig, de most komolyan elgondolkodtam a dolgon…
A lelkiismeret furdalást is átérzem, egyszer a csajom a nyakamban ült, amikor – félrészegen – megbotlottam és korrigációs készségek hijján az amúgy sem túl biztonágos magasságból rajzfilmfigurákat meghazudtoló módon terült szét előttem a földön. Neki persze semmi baja nem lett, de pár nappal később szakítottunk:)
Jobbulást még1x!
Üdv a raktárból!
lassan 12 éve hordok sisakot biciklizéshez, eddig egyszer befejeltem egy corsa szélvédőjét (enyhe agyrázkódás) egyszer meg terepen úsztam meg a lobotómiát,
gyerekülés, sisak, biztiöv stb. minden pénzt megér
gyógyulj meg miles és első dolgod legyen a második sisak megvásárlása
En csak bicaj, de bukot kene vennem hamarosan. Amugy a maxi robogo lokott dolog szerintem. Sport tura az igazi. Gyogyulj meg!
Gyors felépülést kívánok Neked a burgman.hu minden olvasója nevében. Remélem, hogy a X. OrBuTán (Országos Burgman Találkozó) veled együtt javíthatjuk meg legutóbb felállított motoros klubrekordunkat a Hősök terén.
Köszönöm mindenkinek!
törölünk???
Remélem már gyógyult vagy nekem is sikerült tavaly majdnem belehaltam