Bukósisak mindenekelőtt! II.
Ma voltunk a telephelyen – ahová a szakértő vizsgálata miatt szállították – megnézni a motort és azt kell, hogy mondjam öröm az ürömben, hogy éppen csak a jobb alsó alja sérült – amelyik oldalra borultunk.
Eddig a rendőrségnél azt mondták, hogy totálkáros lett, persze tévedtek már ennél nagyobbat is, például nem küldték át a telephelynek a lefoglalást, így ha akartam volna, simán elhozhattam volna a motort. A másik, hogy a nyuszót a balesetet követő nap a mobilján – amit csak a rendőrségnek adott meg, akik ezek szerint némi jutalékért azt továbbadták – felhívta egy ügyvédi iroda, azzal a nemes gesztussal, ha feljelentéssel kívánna ellenem élni, ők egy szerény összeg fejében szívesen segítenek ebben neki.
Borzongató dolog, hogy a kilométeróra 666 km megtett utat mutat, tehát akkor történt az esemény.
Szóval apró vigasz a bukás után, hogy a motoron – annak hihetetlen kialakításának köszönhetően, tudnak azért valamit a Suzukinál – nem történt törés vagy nagyobb karcolódás.
Előzmények:
· Bukósisak mindenekelőtt!
