Milestone

4 év, ennyi ideje nyomjuk a milesblogot. Pontosabb kormeghatározást nehezebb adni, annyi biztos, hogy nagyjából 2001. júliusban kezdődött, talán 12-én, de erre nem esküdnék meg. Mondhatni folyamatos azóta a frissítés, kisebb-nagyobb hézagokkal, de igazi leállást egyik kiégés sem eredményezett, legfeljebb hosszabb lélegzetvételeket.

Ahogy most az évforduló apropójából beleolvastam az archívumba, legszívesebben a picsába kitörölném 2005-öt, de ez a valóságban is így van, nem csak a virtuális létben.

Vissza a kellemesebb emlékekhez, a kezdetek, emlékszem voltunk vagy hatan a nagy magyar bloggerködben, vadásztuk az újakat. Akkoriban emelkedett a napi kettőről {Vera és én} a látogatottság átlag húszra. Aztán amikor már itthon is lehetett tudni, hogy a blog nem betegség – de az! -, kúsztunk 100-ra. Aztán hirtelen, az ember nem figyel oda, egyszer még 2002-őt gépel, utána már 2005-öt és most már 3.000 látogató körül járunk naponta.

Boldog születésnapot miles, légy tele sok új nyuszó történettel – ami vicces -, majd eggyel, de biztossal – ami kívülről unalmasabb, de belül izgalmasabb!