Új kategóriarendszer

Érzésünk szerint a nyuszók egytől tízig terjedő osztályzása nem teszi lehetővé a szofisztikált, macsósnak álcázott kansztereotípiát, ezért finomabb eszközökhöz kell nyúlnunk.

Ott van például a ‘jó kocsi‘ ténymegállapítás, ami fedheti a korábbi séma szerint tízesnek besorolt női egyedet, beleértve a lökhárítóit is. Ezzel el is érkeztünk az új kategóriarendszer alapját biztosító szisztémához a gépjárművekhez, amihez minden férfi saját bevallása szerint elképesztően jól ért.

Most már csak a megfelelő kategóriákat kell felállítani a gépkocsikon belül, ami, hogy ne halljon ki az első ütközetben a rendszer összes terjesztője pillanatok alatt, célszerűen nem hétköznapi gyártmányokon nyugszik, hiszen ekkor már a német-japán ősvita által szakszerűen kivégeznék egymást egy kocsmai verekedésnek álcázva.

Ezért javasolt az iparágon belül az éllovasnak számító technikai sport, a Forma1 résztvevőire redukálni a lehetséges pontozást. Innen már pofon egyszerű a dolog, példának okáért a jó nyuszó kiállhatatlan természettel lehet egy McLaren Mercedes: kitűnő idomok, ám csapnivaló megbízhatóság. Hajdan szebb időket is megélt, ám még manapság is csodálatra méltó hölgy: Ferrari. Minden tekintetben a gyengébb oldalra besorozott nő: Minardi.

Azért legyünk óvatosak a rendszer használatával, könnyen lehet, hogy egy autósport kedvelő nyuszó nem lesz elégedett a besorolásával, ebben az esetben használjuk a Sauber istállót: jelenleg még nem sok pontot gyűjtöttek, de jövőre a BMW házicsapata lesz, tehát minden esélyük megvan az előbbre jutáshoz.