Party Side / Retro77

Elővettük és leporoltuk rég hanyagolt Party Side rovatunkat. Legközelebb már csilivili stuffokkal is felspécizzük, aminek most még a szipmla szöveges változatával leszel kénytelen beérni.

Első körben Budapest ismert és kevésébé ismert szórakozóhelyeit látogatjuk végig, fő szempontként mindvégig a nyuszó felhozatalt figyelembe véve, de figyelünk az apróságokra is és szóvá tesszük szubjektív benyomásainkat is.

El kell még mondanunk, hogy nem kívánunk a gomba módra szapororodó fényképes party beszámoló oldalak nyomdokába lépni, ahol válogatás nélkül az egész kártya tartalmát a látogató nyakába zúdítják, így képeink alapos válogatáson esnek át és csak pár, arra érdemes fotót közlünk.

Rövid magyarázatként még álljon itt az osztályzási rendszerünk is, mindenhol a tízes skálán mozgunk, még az árak osztályzásánál is, ebben az esetben azonban az alacsonyabb érték jelenti a költséghatékony bebaszás ígéretét, minden más esetben a magasabb érték a nyerő.

Csapjunk a lecsóba, kezdjük a csütörtök esti Retro77 – volt Music Corner – tapasztalatainkkal.
a bájos pincérlányok egyike

Tudtuk, hogy manapság nem érdemes éjfél előtt szórakozóhelyre betérni, azonban csütörtök révén úgy gondoltunk nagyot nem tévedhetünk, ha már 11-kor megérkezünk. Tévedésünket mi sem bizonyítja jobban, hogy sikerült a 001-es bilétát megkapni a ruhatárban. Magányosságunkat enyhítette a megszokottnál jobb pincérnő felhozatal, akik barátságosan elszórakoztattak bennünket 12 környékéig, amikor elkezdtek szállingózni az első betérők. Köztük volt többek között a jelenleg legnevetségesebb celebpár nevet méltán kiérdemlő Bálint Antónia és Hajdú Péter, Tornóczky Anita kíséretében, akik rövid tanácskozás után távoztak, így legnagyobb sajnálatunkra nem láthattunk amint pár tequila után Péter rengő hájjal megtáncoltatja Toncsit.

Türelmes emberek lévén hajnali kettőig adtunk időt a várva várt tömegek érkezésének, miután ez nem következett be továbbálltunk. El kell azonban mondanunk, hogy akik megadiszkók hangulatával szemben előnyben részesítik a kisebb, emberléptékű helyeket a családias hangulattal, azoknak csütörtök este a Retro77 a helyük, kiváltkép a baráti társaságoknak, akiknél nem elsődleges szempont az ismerkedés. El nem hanyagolható momentum még, hogy a lemezeket Bárány Attila pörgeti.

Értékelésünk:
· Nyuszó felhozatal: 7/10
· Árak: 7/10
· Összbenyomás: 7/10
· Képsorozat {12 kép}