A világ legelbaszottabb szlogenei #24

Kivételesen most nem arról beszélünk, ami amúgy is adja magát, miért nem érdemes fake hype-ot építeni egy sorozatnak, ahol már az időzítést is eltolták, ezért az eredetileg meghirdetett január 23-i időpontban még csak azt lehetett olvasni – miközben intersitialban már nyomták az oldal hirdetését -, itt majd január 23-án érdekes dolgok lesznek. Nem magunkat ismételjük, csupán ekkor még mindig a lejárt üzenet várta az érdeklődőket. Majd két nappal később Paintben ráírták, na majd 31-én, ha elcsámpázik a promóciós ajándék gyűjtő – akik testfelépítésben és kombinatorikában egyazon halmazba esik az autó expón prospektus gyűjtővel – iszonytató flashben és déjá vuben fog részesedni.
Szóval az eredeti téma, a már említett apró botlásoktól és attól az apróságtól, hogy a BTL ügynökség hogyan fog az adott helyszínen legalább 30 embert összeterelni az ügyfél kedvéért nem érdemel több kivetnivalót, naponta látni szebb és nemesebb bukásokat.
Itt inkább az az érdekes, hogy az Index miért próbálja meg mindig a legnagyobb hirdetőit – jelen esetben az OMD-t – bebuktatni, ha lehet minél hangosabban és megalázóbban, nehogy már valaki azt higgye azért, mert koszos milliókért a legdrágább felületeket megvásárolta egy kampányhoz, kivételeket élvez, sőt ha lehet alapos rúgással jelezzük az olvasó felé, minket ugyan pénzért nem kaptok meg.
Természetesen senki nem várja el tőlük, hogy cikkeik szerkesztésekor a hirdetőkkel szemben elfogultak legyenek, az hamar kibukna. De ez már a ló túlsó oldala és kezd olyan képet festeni, mintha egy átlagos szerkesztőségi meeting elején UP fogná az utolsó hónap 10 legnagyobb hirdetőjét és szétosztaná a megfelelő emberek között, tessék, itt a téma, majd mi megmutatjuk, összekacsintunk az olvasókkal, minket nem lehet megvenni, hülye hirdetők. Egy sulirádióban vicces, ha a diri kivonulta után visszahangosítják a zenét, de ott legfeljebb Pistike heti 5×15 perc műsoridejét veszik el, nem az iskola fenntartását szolgáló pénzt.
Szóval kisebb ügynökségeknek, alacsonyabb budgettel operáló cégeknek javasoljuk, hogy kezdetnek népszerűsítsék cégüket pár fals vevő beszámolóval a Homáron, majd ha azt már kinőtték, akkor elég egy kisebb, de látványos hirdetéssel megszórni az Indexet, ahol utána a kéretlen cikkre már nem kell sokat várni. Azt már úgyis tudják, hogy a negatív reklám is reklám, csak még nem is sejtik mennyire …

5 Comments
ááá, az index is benne van. ők is részesei az összeesküvésnek. olyan mintha lebuktatnák, aztán … az igazság odaát van!
…ugye, van az a charta a szerkesztoseg es a managment/ertekesites/nem ujsagirok kozott ami kimondja, hogy kulon mukodnek (nem pontosan de ~ ez a lenyege); ennek ellenere azert nem aggodnek azon,hogy lesz vmilyen kompenzacio.
idealis vilagban egyebkent szep torekves,meg alapvetoen az egyetlen vallalhato ut, az egy masik kerdes,hogy az index mindig is azt gondolta magarol, hogy murdoch naluk csak kifutofiu lehet…
mondjuk legalabb adgondoltabb/jelentektelenebb mint a stop vadaszgep botranya volt
Rendben van hogy kulon mukodnek (erre azert lattunk mar ellenpeldat eleget: nagyhirdetes, aztan hogy -hogynem, a tema erdekelte veletlenul a zindex ujsagiroit is ezt pl mikor irtak volna meg “csak ugy”? http://index.hu/tech/net/blogt1230/ – persze itt is erezheto a finom fika)
Ha meg annyira vaganyak minek hagyjak hogy a sales karacsonyfat csinaljon a cimlapbol?
amugy innen lopnak:
http://sorozatjunkie.freeblog.hu/archives/2006_Jan_sorozatjunkie.htm#1196096
Meg az is fura, hogy a kokuszban sok emberrol beszelt a marketinges, de egyetlen kepkocka sem keszult errol a tomegrol…