miles

Újabb gombostű szúrta át azt a lufinkat, hogy a teázók értünk vannak. Mi vagyunk a színpadi berendezés, asztalok körül elhelyezett, beszélgető emberek, akinek az a szerepük, hogy órákon át képesek két deci teát fogyasztani és könyékig süppedni a szeretetben.
A bölcsész félmunkaidős leányok pedig, őket rendszeresen látogató és egycseppet sem feltartó barátaiknak tárják fel a MUNKAHELYEN kívül zajló életüket.

A Big bent bizonyosan az a puha, langymeleg lábvíz tartja össze, ami
időnként megalszik a felszolgálók szájában.A széteső berendezés fém
korlátokkal és egy iroda bontott mennyezetével, csak sötétedés után
elviselhető, akkor viszont attól kell tartanunk, hogy internetes
társkeresők páros áldozatai érkeznek és nekiállnak vetíteni magukról, hogy is gondolják ezt a párkapcsoalt izét. Meg elmondják, hogy mi a véleményük és csodálkoznak, hogy senki nem hasonlít a feltöltött fotókra. Ez nem a teázó állandó programja, hogy erősen süldő onlegények monológjait hallgattatja velünk, bár az árban benne volt.

Inni felszólításra hoznak, olyan neigyálmertmérgező ábrázattal, majd
gyanakodva leteszik és nem érdekli őket, hogy mi még ennénk is valami
teához illőt, leginkább egy csipkébe öltözött ötye-klubbot angolosan.
Nem eszünk, csak nyelünk nagyokat és bosszúból kinassoljuk a
szabadpréda-kandiscukrot. Óvatlanul megvásárolunk egy helyre teásdobozt, meg egy elegáns-konzervatív csomagolású cukorkát, hogy citromillatú legyen a szájszagunk.

Utolsó mélyet szippantunk az álbarátságos levegőből és számláért kiáltunk, szemkontaktusban már nem reménykedve. A végső csapás bedobja magát az ezeregyszáz forintos fémdobozka képébén, és a lány arcán is karmol egyet a borravaló hiányában.

Amennyiben egy teázás több órás ceremónia:
Big Ben Teaház, Budapest, V., Veres Pálné u. 10.

•