A világ legelbaszottabb szlogenei #28

Számunkra fontos, hogy a befogadót a gerillakampány ne irritálja. Kampányainkkal azt akarjuk elérni, hogy azok a befogadót ne idegessé tegyék, hanem pozitív hangulattal, vidámsággal töltsék fel, igazi élményt jelentsenek számára.

Ark Group

Az Ark Group úgy döntött, hogy lejárt a televíziós reklámok ideje, ezt pedig úgy próbálta kommunikálni az ügynökségek felé, hogy egy széttört távirányítót küldött a címzetteknek.

Ezzel tulajdonképpen nem is lett volna probléma, azért mert valaki hülye még nem kell pellengére állítani, bár nem sok embernek esett le, mi a francért kapott egy szétbombázott távirányítót. Az első gond akkor volt, amikor körbeküldték viccesnek szánt videójukat, amiben a kreatív kretén ügynökség dolgozói terroristának öltöztek és további casting költségeket spórolva Dukács Csilla szövegírót túszul ejtették. Ez nem tűnik annyira viccesnek, egészen pontosan kibaszott ízléstelen, miután nem egy irakban történt hasonló túszejtést és lefejezést láthattunk mostanában.

A legszebb még csak ez után jött, amikor a spotban bemutatott ‘Csillag Annamária’ elkezdte hívogatni az ügynökségeket, hogy szabadítsák ki, aminek az lett a következménye, hogy feljelentést követően a rendőrség kiszállt az Ark Group irodájába és majdnem elvezették Debreczenyi Attila ügyfélkapcsolati igazgatót.

Debreczenyi egyébként figyelemfelkeltőnek és sikeresnek tartja megmozdulásokat, ugyan senkinek nem lett világos, hogy ők csak a szerencsétlen konferenciájukra akarták felhívni a figyelmet.

Akkor most olvassuk el ismét a cég fenti mottóját és imádkozzunk, hogy ne szembesüljünk többet a csapat egy viccesnek szánt ötletével sem.



  • Facebook
  • Twitter
  • Tumblr
  • email